Már húsz diplomával büszkélkedhet a kiskunhalasi Szaki – Vasutas Művelődési Ház volt igazgatója, egykori félegyházi polgármester. Kapus Krisztián három éve állította be a Guinness rekordot – erről itt írtunk –, azóta újabb 5 oklevelet szerzett.
Kapus Krisztián a kiskunhalasi kulturális életbe is új színt hozott, amikor 2014. decemberében átvette a Szaki irányítását. Az addig éppen csak létező művelődési házba visszatért az élet, heti szinten is számos kiállítást és rendezvényt bonyolított le az intézmény, egészen 2017-es távozásáig. A „diplomahalmozó” volt igazgató a borsonline.hu-nak úgy nyilatkozott:
MINÉL TÖBBET TANULOK, ANNÁL INKÁBB RÁJÖVÖK, MENNYI MINDEN VAN MÉG, AMIT NEM TUDOK
és hozzátette: sosem az volt a célja, hogy sok diplomája legyen, csupán a vele született kíváncsiságát szerette volna kielégíteni. – A kecskeméti piarista gimnáziumban érettségiztem. Harmadikos koromban még orvosnak készültem. Matematika-fizika-biológia fakultációra jártam, de aztán ráeszméltem, hogy mégsem szeretném a szőlőcukor képletét magolni, emberekkel foglalkozni viszont igen. Ezért mentem át magyar-ének fakultációra – mondta Kapus.
delalfoldinfo.hu/borsonline.hu