Mielőtt nekiállunk a falfestésnek vagy a tapéta felrakásának sort kell keríteni a glettelésre is, ami legalább annyira fontos munkafolyamat. Ennek során tűntetjük el ugyanis a felületen lévő kisebb-nagyobb hibákat, repedéseket, illetve egyenetlenségeket.
A művelet minden esetben a megfelelő alapanyagok beszerzésével kezdődik. Ehhez csak el kell látogatnunk a Bíborfesték Üzletház glettek menüpontjába. Ugyanakkor nemcsak a glett kiválasztásához kell némi hozzáértés, hanem magához a munkafolyamat lebonyolításához is.
Éppen ezért arra gondoltunk, hogy a mai cikkünkben ezt a témát dolgozzuk fel, és elmondjuk, hogy mik azok a dolgok, amikre mindenképp oda kell figyelni, vagy amiket mindenképp szem előtt kell tartani annak érdekében, hogy a lehető legjobb végeredményt érhessük el.
Kezdjük az elején: mi az a glettelés?
A glettelés lényegében az a munkafolyamat, amelynek során a falfelületet teljesen simává tesszük azáltal, hogy eltűntetjük róla a hibákat, lyukakat, repedéseket, illetve más egyenetlenségeket. Erre azért van szükség, mert ha a nem egyenes felületre rámegyünk festékkel, akkor a hibák átütnek rajta, ez pedig esztétikailag ront az összképen. Glettelni nemcsak falakat tudunk, hanem mennyezetet is, így azt is szép simává tudjuk tenni.
Mire figyelj a glettanyag kiválasztásakor?
A glettelést glettanyaggal, illetve a megfelelő munkaeszközökkel tudjuk elvégezni. A glettanyag kiválasztásakor mindenképpen olyan terméket válasszunk, ami alkalmas az adott területen való felhasználásra. Gondolunk itt arra, hogy vannak külön beltérre, illetve kültérre kifejlesztett típusok, melyek között az a különbség, hogy az utóbbiak ellenállnak az időjárásnak.
Érdemes figyelembe venni a glett száradási idejét is! Ha gyorsan szeretnénk haladni a munkával, akkor válasszunk gyorsan száradó változatot. Végül, de nem utolsósorban semmiképp se a gletten akarjunk spórolni, mert a végeredmény látja kárát. Használjunk minőségi, tartós és könnyen kezelhető terméket!
Mire ügyelj a munkafolyamat során?
A glettelés előtt alaposan elő kell készíteni a felületet, aminek többek között része a por, a laza, pergő részek, illetve a festékmaradványok alapos eltávolítása. Amennyiben szükségesnek látjuk, akkor csiszolni is kell a falat, mennyezetet, hogy tiszta és sima alapot biztosítsunk a munkafolyam elkezdéséhez.
A glettelést több rétegben végezzük el, és mindig ügyeljünk arra, hogy az előző megszáradjon, mielőtt a következőt felvisszük. A sarkoknál, éleknél, illetve más, nehezebben hozzáférhető helyeken használjunk hegyes glettvasat, és dolgozzunk kellő körültekintéssel, itt ugyanis nagyobb figyelmet igényel a művelet.
Láthatod, hogy a glettelés nem ördöngösség, ugyanakkor van néhány fontos dolog, amire mindenképp ügyelned kell, ha azt szeretnéd, hogy a munkádnak szép és tartós eredménye legyen. Ha megfogadod a tanácsainkat, amiket ebben a cikkünkben összegyűjtöttünk, akkor problémamentesen le fogod tudni glettelni a falat, a végeredmény pedig önmagáért fog beszélni.