Megannyi érdekes terület van, ám azok számára, akiket a pénzügy világa vonz, a banki szektornál aligha létezik tökéletesebb terep. Minden bank számtalan lehetőséget rejteget, ám bekerülni nem mindig egyszerű, főleg nem frissen végzetten. Megannyi fiatal küzd azzal, hogy megkezdhesse ténykedését egy-egy bankban, akár a ranglétra legalján is, így nekik egészen biztosan nagyon jó hír lesz olvasni azt, amiről a mai írásunk szól.
A bankok ugyanis összefogtak, és nem hagyják magukra az egyetemről frissen kikerült fiatalokat, kiváltképp nem azokat, akikben tombol a tudás- és tettvágy!
Lehet, hogy téged keresnek?
Tévedés lenne azt hinni, hogy egy bankban csak pénzügyi vagy gazdasági diplomával és hosszú évek tapasztalatával lehet csak elhelyezkedni. Ennek ékes bizonyítékai a Zyntern.com frissdiplomásokat célzó cégei, amelyek azokat a diplomásokat várják, akik nemsokára végeznek, vagy épp a közelmúltban végeztek. Ők ugyanis szívesen látják a jogi vagy bölcsész diplomával rendelkező fiatal titánokat is, akiknek ráadásul nulla munkatapasztalatuk van.
Persze nem mindenkit vagy bárki vesznek fel a gyakornoki programba, hiszen az is kell, hogy valóban elhivatást érezz a szakma, a banki szektor iránt, hogy tudd, ezen a területen szeretnél karriert befutni, és ezért kész is vagy tenni nap mint nap.
A bankok ezt nyilvánvalóan busásan honorálják is, így mindenképpen jól jársz, ha erre a területre orientálódsz.
Mire számíthatsz, ha belevágsz a banki gyakornoki programba?
A fent említett portálon részletekbe menően is tudsz tájékozódni, hiszen minden kétséget kizáróan fantasztikus karrierindító lehetőség ez a program, de hoztunk neked néhány nyomós érvet, amiért megéri belevágni.
- Bekerülsz egy bank berkein belülre, és elstartolhat a banki karriered.
- Több részleg munkájába is belekóstolhatsz, hogy el tudd dönteni, melyik számodra a legtesthezállóbb.
- Negyedévente kapsz feedbacket, ahol a cég vezetői értékelik a teljesítményedet.
- Természetesen minden olyan feltétel megillet, ami az idősebb munkavállalókat is, így lesz céges telefonod, lehetőséged nyílik a hibrid munkavégzésre, valamint minden szükséges munkaeszközt a rendelkezésedre bocsát majd a bank.
- Végezetül a juttatásokról sem feledkezhetünk meg, ami a klasszikus béren kívül cafeteriát, képzéseket, programokat és persze negyedévenkénti emelést tartalmaz.
Láthatod hát, minden adott egy fantasztikus starthoz, már csak te kellesz hozzá!
Ne szenvedj a bezárt ajtók miatt!
Valóban sokszor zárt ajtókat döngetnek a frissdiplomások, így mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy a megfelelő, külön a számukra készített internetes portálokon kezdj el állást keresni, mint amilyen a Zyntern.com is.
Így megkíméled magad rengeteg kudarcélménytől, és a gyakornoki program közben lehetőséged nyílik arra, hogy minden szegmensbe beleláss, vagyis hogy élőben, élesben kitanuld azt, amit az egyetemen elméletben már elsajátítottál!