Közgyűlés és előadás volt a Szilády Áron Gimnázium dísztermében május második szombatján. Az öregdiákok gyűltek össze egykori alma materükben, hogy a tavalyi és idei évet megvitassák, és meghallgassák Papp Lajos professzor könyvbemutatóját.
A Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre 2024. május 11-én, szombaton hagyományosan megtartotta tavaszi közgyűlését. Először Kohi Jázmin gimnáziumi tanuló előadásában Ady Endre: Üzenet az egykori iskolámba című versét hallhatták az öregdiákok. Majd Dr. Bognárné Nagy Éva elnökasszony köszöntötte a tagságot, és a külsős megjelenteket, majd ismertette a szervezet pénzügyi beszámolóját, valamint annak jövőbeni terveiről, elképzeléseiről is felvilágosítást adott a hallgatóságnak.
Majd Bocskorás Bertalan református lelkész, főigazgató beszéde következett a Jelenések könyve szellemében és igéjében. Utána Szabó Ferenc igazgató beszámolt az elmúlt év gimnáziumi fejlesztéseiről, sikereiről. Külön köszöntötték a 70. érettségi találkozójukra érkezett öregdiákokat.
A közgyűlés után Dr. Papp Lajos szívsebész professzor tartott előadást és könyvbemutatót. „Nem meghalni, nem menekülni, hanem élni kell!” – olvashatjuk dr. Papp Lajos szívsebész professzor nem rég megjelent könyvének előszavában. Tudnunk kell azonban, hogy a gyógyszerekkel történő, tüneti kezelés koránt sem jelent megoldást, hiszen ezzel nem a kiváltó okot szüntetjük meg. Sajnos, nem hallgatunk a jelekre, befogjuk fülünket és folytatjuk tovább önpusztító életmódunkat. Mangalica zsíros kenyér, hal, vad, tojás, sok mozgás, lelki egyensúly, tiszta víz és jó levegő a titka az egészséges embernek. Papp professzor alaposan bemutatta A magyarok egészségkönyve című könyvét, amelyből többször is fejből szó szerint idézett. A könyvbemutató után dedikálás következett. A rendezvény az öregdiákok által állított fejfa előtti emlékezéssel, majd konviktusi közös ebédel záródott.